A női-férfi minőségek egyensúlya a párkapcsolatban

Ragaszkodások és elengedések

Mitől működik egy párkapcsolat? Mi az a kulcskérdés, amely definiálja a harmónia vagy a konfliktus megteremtését?

Hol az a határ, amikor saját egónk beleszól a természetes, könnyed viszonyulásba és elkezdi felépíteni önmagát? Hova vezet ez a folyamat, törvényszerű-e a kapcsolaton belüli viszonyok romboló irányú megváltozása vagy elkerülhető?

Original photo: http://veda.ru/blog/otnosheniya-s-roditeliami

Párkapcsolataink elején hajlamosak vagyunk rózsaszínben látni a világot. Ez annyit tesz, hogy nem törődünk olyan dolgokkal, amelyek később jelentősebb hangsúlyt kapnak, azaz annyira fontossá válnak, hogy hajlandóak leszünk felvállalni a konfliktust vagy akár adott esetben a szakítást is.

A kérdés, hogy miért harcolunk a pozíció(k)ért egy kapcsolaton belül? Miért nem fogadjuk el azt a helyet, amelyet már a kapcsolat elején ösztönösen elfoglalunk? Hogy-hogy nem egyértelmű számunkra, hogy mit jelent a férfi és mit a nő birodalma, felelősségi köre, szerepe?

Ahogy a tangó dinamikája a nemek ősi szerepére épül, miszerint a férfi vezet és a nő követ, a teljesség megélése is a párkapcsolatban legegyszerűbben abban az esetben valósul meg, ha visszatalálunk a klasszikus szerepekhez, melyek egy kapcsolat sziklaszilárd alapját képezik.

Természetes, hogy a viszonyulással visszaélő fél mérgezi a kapcsolatot, viszont ha mindketten hiszik,hogy „elég jók” és önállóan is harmóniában vannak önmagukkal és a világgal, akkor működik a dolog.

A 21. század nője és férfija részben a társadalmi elvárások, a rohanó világ, a megnövekedett teljesítménykényszer kapcsán lépten-nyomon belekényszerítődik, hogy bizonyítson a „másik csapat térfelén”. Szingliként élő emberek milliói halnának éhen, ha a férfiak nem vállalnák a bevásárlást vagy a nők egy csavar behajtását. Rendben is van ez így mindaddig, amíg el nem foglalják a helyüket egy olyan párkapcsolatban, amely a szerepek felborítását támogatja.

Zsuzsi barátnőm szerint ahhoz, hogy a férfi-női energia megfelelően áramoljon, távolságra van szükség, pl. fizikai távolságra. Elmélete működni látszik, bizonyítékként pedig a Kabbala vagy nagy tudású  táltosunk, Somogyi István útmutatása szolgál, miszerint a hét egyetlen napja szolgál a testi szerelemnek, Vénusz napja, a péntek .

Az univerzum az egyensúlyra törekszik, azaz ha hagyjuk, beáll magától az állapot, ahol a jang energia és a jin kiegészítik egymást. Érezzük a flow-t, az áramlást, amikor könnyedén minden erőfeszítés, ellentartás nélkül szeretettel és békével foglalhatjuk el helyünket románcunkban.

Vajon jelent-e minden esetben egy kapcsolat köteléket, vagy fenntartható-e a vonzódás a kölcsönös szabadság és elengedés által? Béklyók és kötelek helyett miért nem fogadjuk el azt a fényes fonalat, mely kinyúlik a világba és egy medúza ostormozgásához hasonlóan keresi a lehetőséget a kapcsolódásra? Keresi, de nem erőszakolja és eredményképpen nyitottságot, izgalmat, vonzalmat nyújt.